Szénázás

…………….Álmosan kinyitja szemét. Az ismerős, örökre bevésődött, bár nem túl gyakran érzett illatok, szagok egyre jobban felébresztik mély, nyugodt alvásából.  Kell egy kis idő, míg teljesen magához tér, amíg tudatosul benne, hogy hol is van pontosan. Hiszen ő most nem otthon ébredt, és nem otthon van épp, hanem szeretett nagyszülei házában, egy mesebeli vidéken virradt reá ez a csodálatos reggel. Kinéz az ablakon, és ott látja nagyapját, amint jön, megy, dolgozik.

Nagymama a konyhában serénykedik, sok dolga van, mindemellett reggelit készít neki (is), miután a háztáji állatok már egyszer jóllaktak. (Végül is ők előbb ébredtek fel) Az álmosan elfogyasztott reggeli után, a nagymama elvégzendő feladatai, csak jönnek és jönnek egymás után.

A szabadidő eltöltésében magára marad, rászakad a végtelen szabadság érzése, a házból kinézve, (az idegen kutyákat tisztes távolságban tudva), kilép az ajtón, és kirohan. Ki tudja hova, csak úgy fel és le a nyakig érő fűben, és virágos réten. Elönti a páratlan érzés, hogy itt a legszebb az ég kékje, és legszebb a fű zöldje.

Nyár van. Számára ez a hét az időtlenség érzésével telik, élvezi a kaszálás, szénázás idejét. Elkezdi hallgatni a csendet. Csendet? Milyen csendet? Hiszen tücsök ciripel, madarak dalolnak, beszél hozzá a természet. Hallatja vele csodálatos hangjait, és ő örül, hogy gyermeki tiszta szeme láthatja, tiszta füle (lelke) mindezt hallhatja.  A korán reggelente, kézi kaszával, fáradságos munkával lekaszált fű illata mindent betölt. A forró napon száradó füvet forgatják a felnőttek, nagypapa és a család többi tagja egyaránt. Sokszor átváltanak valami furcsa, számára érthetetlen, dallamos nyelvre, (amelyen kizárólag egymással beszélnek), s amely dallamokon a szeretet hangjai szólalnak meg. Ekkor úgy érzi, hogy most és itt, jó itt lenni, és ez a valóságos, mesebeli világ végérvényesen beszippantja őt. A megszáradt szénát boglyába rakják, vasvillával.  Nehéz, embert próbáló munka ez, a szénaboglyákból vasvillával „kanalazzák” át a szénát a szekérre, amit Szedres, a ló húz, és ami olyan magas lett, hogy majdnem felborul. A ló csodálatos teremtmény, és egyben félelmetes is. Nagyon erős, de számára is megterhelő ez a munka, nagyon melege van, és nehezen viseli a körülötte „legyeskedő” bagócsokat. Hogy könnyítsenek valamelyest a ló dolgán, megpróbálja ő és a vele egykorú gyerekek elhessegetni a bagócsot a ló útjából. A széna végül a ló segítségével bekerül a pajtának nevezett helyiségbe, ami mostantól a legjobb helyen van számára, ahol innentől kezdve tökéletesítheti a szénába ugrálás minden technikáját, tehát a széna betölti „fő funkcióját”, és persze „emellett” a háziállatok alomjaként is szolgál. A széna a pajtában teljesen betölti a teret, illata pedig a szívét, ahol örökre bevésődött nyomot hagy.

…………………Álmosan kinyitja szemét. Ismerős illatok ütik meg orrát, eltelik egy rövid idő, míg tudatosul benne, hogy hol is van pontosan. Villámcsapásként éri a felismerés, hogy otthon van. Otthon, szeretett nagyszülei házában, ahol kinéz az ablakon, keresi nagyapját, aki nincs már ott. Finom reggeli reményében közelít a konyha felé, ahol az üres konyha várja. Hova tűnt a reggeli friss tojásrántotta illata?  És főképp hol van nagymama, aki mindezt szeretettel készítette?

Fájdalmakkal tele kilép az ajtón. Idegen kutyáktól már nem kell tartania, mert rendeletben rögzítik, a kutyák „rendes”, „tisztes állampolgár” -ként való viselkedését, amely szerint nem futkározhatnak csak úgy SZABAD-on. Mégis, az ajtón kilépve elönti az évtizedekkel  ezelőtti  leírhatatlan szabadság érzése . A rétre és az égre tekintve még mindig úgy látja, hogy itt a legszebb az ég kékje, és a fű zöldje.

A természet utat tör magának, a fű ugyanúgy nő, mint évtizedekkel ezelőtt. Na de ki fog most kaszálni? Hol van nagypapa és nagymama, akik miatt az egész család lehetőségeik szerint minden évben összegyűlt, hogy a segítségükre siessenek?  Hova tűntek nagypapa szerszámai?  Hova tűntek a szabadon futkározó kutyák, és egyáltalán az otthon szabadsága?

Kaszálni kell, ahogy régen, úgy most is. Csak most engedélyt kell kérni hozzá. Intézményesített keretek közt adják rá meg az engedélyt. Amíg nem kapsz engedélyt, addig nem kaszálhatod le a saját füvedet környezetvédelmi okokból.

Szóval kaszálni kell. Meg kell kérni az engedélyt. Meg kell, tehát meg van kérve. A kézi munkaerőt időközben felváltotta a gépi, amely egyrészről könnyebbség, másrészt, közösségromboló hatású is. Hova tűnt a család? A közösségek? Az emberség? Időközben a természet védelme miatt, úgynevezett „búvó sávokat” is ki kell alakítani, azaz bizonyos helyen, bizonyos arányban nem szabad lekaszálni a füvet, az állatok élőhelyének védelme érdekében.  A gépi kasza ereje előtt meghajolt füvek között sétálva, melyek szabályos rendekben a forró napsütésben száradnak, szívfacsaró érzés tölti el. Ezekben az időkben drasztikus változások szemtanújává vált, de van, ami soha nem fog elmúlni. A friss széna illata megtölti minden érzékszervét, az emlékek megélénkülnek, és érzi, hogy a legjobb helyen van, ott, ahol az ég kékje és a fű zöldje  a legszebb, és késő este, mikor álmosan lehunyja szemét, újra vele van mindenki, akit szeretett.